Szatmárról – többféleképpen

Néhány hetente, havonta – attól függően, egyéb elfoglaltságaim hogyan engedik meg – rá szoktam keresgélni a neten Kishódos nevére. Vagy a környező településekére. Ennek köszönhetően olykor érdekes dolgokra bukkanok. Például könyvekre. * * * Debrecenben, 2006-ban jelent meg Szabadi István szerkesztésében és bevezetésével a “Nagy Atyáinknak is az Attyaik szerzették…” c. kiadvány. A kötet a [...]

“Magyarország, végállomás”

Az MR1-Kossuth Rádió hangtárának/műsortárának a 2008. január elsejei programot tartalmazó oldalán ez olvasható a fenti címet viselő műsorról: “Budapesttől 361 km-re fekszik, mégis 10 óráig tart az oda út. Hetvenheten lakják, a külső szemlélő számára teljes kilátástalanságban élnek, miközben megpróbálják megtalálni boldogságukat. Novemberben egy héten át Kishódoson lakott az MR1-Kossuth Rádió riportere, egy hete pedig [...]

“Egy egyedi kísérlet”…

[Ez a bejegyzés is novemberről maradt - és bejegyzéshossz-rekord lett belőle...] Közvetlenül az őszi szünet utáni napokban munkatársak, ismerősök újságolták, hogy a rádióban a falumról, Kishódosról volt szó. Ráadásul, mintha valami sorozat lenne. Mikor sikerült pontosítani, hogy melyik adón és kb. milyen időpontban hallották a műsort, utánakeresgéltem a dolognak a Kossuth Rádió hang/műsortárában. Hogy kiderítsem, [...]