Üdvözlet

Mottó:
“Nem mondhatom el senkinek…”
Nincs itt senki. Egy találkozót, összejövetelt meg kellene szervezni, hogy: ‘majd valamikor…’ A telefonálás – vezetéken vagy mobilon – sokban van. Mailt, levelet írni az ismerősöknek – mégis, mi alapján válasszam ki, éppen kinek? – tény és való: lusta vagyok. Ez van… :)
“… Elmondom hát mindenkinek…”
(Karinthy Frigyes – segítségével szabadon)

Annak idején ez az oldal szolgált honlapom címlapjaként. Alkalmanként változó tartalommal, amelyek áttekintését a számukra létrehozott archívum tette lehetővé.
Mostan – a blog.czovek.hu és zoltan.czovek.hu aldomainek egy címre irányításával – egy kissé átalakul a szerepe: kisebb részben “About” funkciót, nagyobb részben a statikus oldalak tartalmára, kezelésére vonatkozó információkat tervezek itten közzétenni. Olyasmiket, mint például:

A WordPress alapértelmezésben a statikus oldalak/aloldalak listáját nem dinamikusan, hanem teljesen kibontva jeleníti meg. Mivel ez nagyon megnyújtaná a sidebar méretét – ezzel nehezebben elérhetővé téve a blogra vonatkozó egyéb információkat -, a címek megjelenítését az első szintre korlátoztam. Az aloldalak közötti navigálást az oldalakon belül elhelyezett hivatkozások és a fentebb látható “kenyérmorzsák” :) teszik lehetővé.

Kellemes böngészést!… :)
Cz. Z.